• Címlap
  • Termékeink
    • Riasztók
      • 211
      • LA250
    • Műholdas járművédelem
      • 3001
    • Tolatóradarok
  • Riasztóalkatrészek
  • Riasztójavítás
  • Elérhetőség
  • viszonteladóknak
  • Archivum

LA250, LA251 Transzponderes autóriasztó

Mint tudjuk az újdonságokkal megbarátkozni nem mindig könnyű, hiszen már hány éve mondogatják nekünk: „Járt utat járatlanért el ne hagy!” Persze már egy párszor rá jöttem én is el kell hagyni a bevált módszereket hiszen „Ki a járt úton elhagyott, még a járatlanon utolérheted!” Ilyen utat fejlesztett a Laserline. 

Az új transzponderes autóriasztó család forradalmian új megoldást használ a tulajdonos azonosítására. Míg az autóriasztó be és kikapcsolására legtöbbször távirányító gombját nyomogatjuk az azonosításhoz (ami lehet akár az autó gyári távirányítója is) addig ez az új készülékcsalád csak annyi ténykedést kíván, hogy a transzponder legyen jelen az autó nyitásakor. Biztonsági szempontból van jelentősége ennek a megoldásnak, hiszen a bekapcsolás nem kíván ténykedést. Sőt, kimondottan valaminek az elmaradásán alapul, mert a transzponder eltávolodása élesíti a rendszert.

Ez a megoldás a „frekvenciablokkolás” segítségével történő jármű feltörések esetén is védi a járművet.

 

        LA250

Használata:

 

 

A transzpondert legpraktikusabb a ruházatban vagy táskában hordani. Soha ne tegyük az autó kulcsára, hiszen ha így teszünk a riasztó a kulcs ellopása esetén, nem fog riasztani az autó kinyitásakor. Egyéb dolga a felhasználónak nincs a használat során, hiszen minden működés- be és kikapcsolás- automatikusan megy végbe.

 

 Biztonsági funkciók:

 

  • nyílászárók védelme
  • motortér, csomagtér védelme
  • ultrahangos beltérvédelem
  • saját magnetodinamikus sziréna             

Tartozékok:

 

  • sziréna
  • ultrahangos beltérvédelem
  • motortér kapcsoló
  • transzponder 1db
  • kábeltörzs

    

 

            Beszerelt akciós ár: 19,900.-Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

AddThis Social Bookmark Button
LaserLine 2010